Lap nyomtatása
Írta:  Malinovszki András
2018. jún. 13.

Parlamenti Demokráciajáték

2018. május 31-én iskolánk 17 diákja részt vett a Magyar Országgyűlés által szervezett Parlamenti Demokráciajáték nevű rendezvényen.

A diákok egy napra (sőt, már az előtte való felkészülési hetekben is) a képviselők bőrébe bújtak: kipróbálták a törvényhozás folyamatát, a módosító javaslatok révén megismerkedhettek egy törvény elfogadásának módját, a parlamenti napon pedig „élesben” is megtapasztalták, milyen a parlamenti képviselők munkája.
Iskolánk a játék kormánypártját alakította, ennek megfelelően tőlünk került ki a Parlament elnöke, két bizottság vezetője, de a diákok szépen megállták a helyüket a vezérszónoki, frakcióvezetői, jegyzői vagy épp sajtószóvivői szerepekben is. Az előzetesen megismert (az iskolai digitális írástudást fejlesztő) törtvényhez benyújtott módosító javaslatainkat végül az ország többi részéből érkező iskolák pártjai elfogadták, így a játék végére a lehető legjobb forgatókönyv, a konszenzusos törvényelfogadás érvényesült.