All for Joomla All for Webmasters
titkarsag@sziszi.hu
(28) 496-206
821817765fc7b8c6c97489e9441c6cf3.jpg
Meseíró pályázat
2019 jún. 03.
Írta:

Meseíró pályázat

A nagy múltú Minerva Kiadó úgy gondolta, hogy megkéri a legérintettebbeket, a gyerekeket: írjanak meséket, rajzoljanak hozzá illusztrációkat, mert ki más tudná legjobban, mi az, ami a fantáziavilágból leginkább érdekli őket. A zsűri a rengeteg mesepályázati anyagból kiválasztotta és a "Mesemesék - Gyerekektől gyerekeknek" című könyvében megjelentette tanulónk,
Szabó Csongor András
munkáját is.

Gratulálunk!

2019 máj. 31.

Lányok Napja élménybeszámoló

Amint bementünk, kaptunk egy kis ajándékot és egy nyakba akasztható névcédulát. A legelső bemutató előtt tudtunk még reggelizni, ismerkedni a hellyel, és az emberekkel. 11:00 körül elkezdődött a bemutató műsor, ahol levezették az egész napos programot. Délben volt egy ebédszünet, ahol nagyon finom ételekkel láttak el minket. Ebéd után lehetett választani, hogy a 3D NYOMTATÁSRA vagy IOT BEMUTATÓRA szeretnénk-e menni. Mi az IOT-n vettünk részt, amiben nagyon sok érdekes dolgot mondtak, és mutattak. Egy WI-FI adót lehetett csinálni, amit nekünk kellett beprogramozni, és ha jól megtudtuk csinálni, haza lehetett vinni. Következő helyen meg lehet nézni egy autót, ahogy megy az úton, különböző akadályokkal, amit nekünk kellett irányítani. 3 db 10 fős csoportokra lettünk bontva, ahol egy titkos laboratóriumot lehetett megnézni.
Összességében nekünk nagyon tetszett minden, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Köszönjük szépen ezt a tartalmas napot és az Informatika Tanárnőnek, hogy eljöhettünk!
Író-olvasó találkozó Bodnár Zalánnal
2019 máj. 14.

Író-olvasó találkozó Bodnár Zalánnal

Ma vendégünk volt Bodnár Zalán sportújságíró, akivel az alsó tagozatos gyerekekkel, Lionel Messi és Christiano Ronaldo című könyvéről beszélgettünk egy jó hangulatú író-olvasó találkozó keretében.

2019 máj. 13.
Írta:

Munkaterv változás

Az idei év munkatervében néhány változás történt.

Az egyik, amely érinti a szülőket, diákokat, hogy május 24-én (pénteken) az egész intézményben igazgatói szünet lesz.

A munkaterv elérhető a dokumentumok között:

http://www.sziszi.hu/iskolank/dokumentumok

Lányok napja 2019.
2019 máj. 11.

Lányok napja 2019.

Iskolánk diákjai a világ egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatánál, a finn székhelyű Nokia Corporation magyarországi székházában jártak, ahol elsőkézből ismerkedhettek meg a cég által használt és fejlesztett friss technológiákkal.

Ismét jól szerepeltek diákjaink a 15. Nemzetközi Részecskefizikai Diák Műhelyen
2019 máj. 08.

Ismét jól szerepeltek diákjaink a 15. Nemzetközi Részecskefizikai Diák Műhelyen

Iskolai hagyományként, idén márciusban már 13-ik alkalommal vettek részt diákjaink a MTA Központi Fizikai Kutató Intézetének Részecske és Magfizikai Intézetében, a Wigner Kutatóközpontban a 15. Nemzetközi Részecskefizikai Diák Műhelyen. Idén iskolánkat Fekete Nanett és Bodnár Martin 11. g osztályos tanulóink képviselték.

Fél millió Ft értékű támogatás az MTA-tól
2019 máj. 08.

Fél millió Ft értékű támogatás az MTA-tól

Iskolánk már több mint, egy éve vesz részt az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programjának keretében működő MTA-ELTE Fizika Tanítása Kutatócsoport Science Centerek és iskolán kívüli fizika munkaközösség munkájában. E kutatásokat segítette, hogy az első magyarországi iskolaként sikeresen kapcsolódtunk be tavaly a nemzetközi SAFECAST projektbe. Erről részletesen beszámoltunk a Fizikai Szemle 2019. januári számában.

Iskolánk diákjai a felfújható planetáriumban
2019 máj. 08.

Iskolánk diákjai a felfújható planetáriumban

Április elején, az ELTE Fizikai Intézetének egyik kísérő rendezvényéhez csatlakozva meghívást kaptunk, hogy néhány diákunknak (és persze a kísérő tanáruknak) ingyenes részvételt biztosítanának egy felfújható planetáriumban tartandó előadásra, amely a fekete anyag és fekete energia témáját érinti.

2019 máj. 08.

Író-olvasó találkozó

Kedves Szülők!

Május 14-én kedden, író-olvasó találkozóra várjuk iskolánkba a gyerekeknek szóló Lionel Messi, illetve Christiano Ronaldo című képeskönyvek szerzőjét Bodnár Zalánt. A gyerekeknek ezen a héten felolvasást tartunk a könyvekből, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a könyvek iránt és ha felmerül bennük néhány kérdés,feltehessék azt az írónak. Dedikálásra is felkértük a szerzőt, és az ehhez szükséges könyveket előre beszereznénk az érdeklődőknek. Ezért kérem, hogy aki szeretné megvásárolni az egyik, esetleg mindkét könyvet és aláíratni, a lehető legrövidebb időn belül jelezze felénk, hogy a rendelést le tudjuk adni és a könyvek időben megérkezzenek hozzánk. A könyv ára 2500 Ft/db amit kérünk a gyerekekkel elküldeni. Mindkét könyv megtekinthető az alsós tanári szobában ha szeretnétek belelapozni.

2019 ápr. 29.
Írta:

A 2019/2020-as tanévre felvett tanulók

A 2019/2020-as tanévre felvett tanulók névsora:

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
Dátum : 2020. március 20.
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Befizetési információk

Email cím: szpoegy1@gmail.com
Befizetéseivel támogathatja a
Szülők és Pedagógusok az Oktatásért Egyesületet
az alábbi MBH Bank által kezelt bankszámlaszámon: 
65100228-11408275

 

Az iskola számlavezető bankja:
MBH Bank
Az étkezési díjakat  fogadó bankszámlaszám:
65100266-11071345

Heti menü

SZJA 1%

Egyesületünk jogosult az
SZJA 1%-ának fogadására.

Adószám: 18754175-1-13

Iskolavédőnő

Bene-Magyari Katalin
0670/3872692
kata.magyari@gmail.com

 

 

Közösségi munka

Közösségi munka koordinátori telefonszáma a nyáron vagy hétvégén dolgozó diákok számára.

(28) 496-206

Bármilyen kérdés, probléma esetén hívható!

Helyszínek

Közösségi szolgálat eljárásrendje