Kis létszámú általános iskolai osztályok
2007-ben indult általános iskolai tagozatunk, melyben az óvodai neveléshez hasonlóan elfogadó, szeretetteljes légkörben foglalkozunk a gyermekekkel. Személyi és tárgyi feltételek adta lehetőségeinkhez mérten igyekszünk kislétszámú osztályokban oktatni. Az alsó tagozatban napközi, az 5-6.-ban tanulószoba szolgálja a sikeres felkészülést.
Általános gimnáziumi képzés (0002 kód)
Képzési idő 4 év
Létszám: max. 26 fő
Ezt a képzési formát azoknak ajánljuk, akiknek még nincs határozott elképzelésük, de napjaink követelményeinek megfelelően fontosnak tartják a nyelvvizsga megszerzését.
A gimnáziumban általános műveltséget megalapozó nevelés és oktatás folyik. A gimnázium alapfeladata, hogy felkészítse tanulóit a közép és/vagy emeltszintű érettségi vizsgára, a munkába állásra illetve a felsőfokú tanulmányok megkezdésére.
A gimnáziumi nevelés-oktatás egyik legfontosabb célja, hogy a tanulókat a logikus, összefüggésekben, folyamatokban, rendszerekben történő gondolkodásra nevelje, valamint az elméleti ismeretek és a gyakorlati alkalmazások összekapcsolására.
Technikumi képzés
Informatika és távközlés ágazat (0001 kód)
Szakmajegyzékszáma: 506121202
Képzési idő: 5 év
Maximális létszám: 26 fő
Az informatika és távközlés ágazat egyik meghatározó szakmája az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus. A képzés során a tanulók megismerkednek a számítógépek működésével, a hálózatok felépítésével, valamint a különböző informatikai rendszerek telepítésével és üzemeltetésével.
Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus feladata, hogy biztosítsa egy vállalat vagy intézmény informatikai rendszerének megbízható és folyamatos működését. Részt vesz a számítógépek és perifériák telepítésében, karbantartásában, a hálózati eszközök és szerverek üzemeltetésében, valamint a különböző alkalmazások telepítésében és frissítésében.
A szakember képes kisebb és közepes méretű számítógépes hálózatok kiépítésére, konfigurálására és felügyeletére. Megismeri az informatikai biztonság alapjait, a tűzfalak és vírusvédelmi rendszerek használatát, valamint a felhőszolgáltatások kezelését. A képzés során programozási és adatbázis-kezelési alapismereteket is szerez.
Kinek ajánljuk?
Azoknak a fiataloknak, akiket érdekel a számítástechnika, szívesen foglalkoznak informatikai eszközökkel, szeretnek problémákat megoldani, és kíváncsiak arra, hogyan működnek a számítógépes hálózatok és az internetes szolgáltatások.
A megszerzett szakképzettséggel a végzettek informatikai rendszergazdaként, hálózati technikusként, informatikai üzemeltetőként vagy rendszertámogató szakemberként helyezkedhetnek el.





